Amikor az oktatásról vitázunk, többnyire felnőttek mondják meg, mi legyen a tananyag, hogyan tanítsanak, és mitől lesz jó egy iskola. A diákok hangja ritkán hallatszik ezekben a kérdésekben. Fóti Péter Eduline-on megjelent véleménycikke ezt a hiányt teszi szóvá: miért ne szólhatnának bele a tanulók abba, hogy mit és hogyan tanuljanak?
A kérdés jogos. A gyerekek nem pusztán elszenvedői az iskolának, és a véleményüknek helye van a tanulásukról szóló beszélgetésekben. A cikk érveit olvasva mégis újra meg újra felmerült bennem: pontosan miről döntsenek a diákok, és mi marad a felnőttek felelőssége?
Az alapokat nem lehet pusztán érdeklődés alapján kiválasztani
A gyerekeknek nincs meg az a tapasztalatuk és rálátásuk, amellyel fel tudnák mérni, mire lesz szükségük később. Egy tízéves aligha látja át, milyen tudás kell ahhoz, hogy valaki orvos, mérnök, jogász, ács, kőműves vagy fodrász legyen. De még egy tizennyolc éves sem feltétlenül tudja, milyen alapokat érdemes megszereznie ahhoz, hogy később valóban választhasson a lehetőségei közül.
Ráadásul egy tudományról vagy szakmáról nehéz úgy eldönteni, érdekel-e minket, hogy csak kívülről pillantunk rá. Minden területnek vannak alapjai. Ezek nélkül a későbbi tudás könnyen lóg a levegőben. Ahhoz pedig, hogy valaki megtapasztalja, érdekli-e egy terület, vagy jól boldogul-e benne, gyakran éppen annyit kell tanulnia belőle, hogy túljusson az első nehézségeken.
Ezért a kötelező alapokat nem tartom olyasminek, amit a tanulók érdeklődésére bízva szabadon el lehet hagyni. Ha felelősen szeretnénk alakítani a gyerekek jövőjét, biztosítanunk kell számukra azokat az alapokat, amelyek később is nyitva hagyják előttük az utakat.
Az érdeklődés nem mindig előre adott
A tanulók érdeklődése gyakran tanulás közben alakul ki. És az ellenérzés is. Ezt a tanári munkám során, közel húsz év alatt sokszor láttam.
Találkoztam olyan diákkal, aki humán tagozatra jelentkezett, majd reál irányban tanult tovább — és olyannal is, akinél éppen fordítva történt. A mostani érdeklődés nem feltétlenül jóslat arra, hogy valakit később mi foglalkoztat majd. Egy korábbi rossz élmény elfordíthat egy gyereket egy tantárgytól, de egy jól sikerült felismerés, egy érthető magyarázat vagy egy izgalmas példa közelebb is viheti hozzá.
A fizikaórákon például a modern fizika — az atomfizika, a relativitáselmélet, a csillagászat — rendszeresen nagy kedvenc. Ezek a témák sok diák kíváncsiságát felébresztik. Ahhoz azonban, hogy ne csak látványos érdekességek maradjanak, szükség van azokra az alapokra is, amelyekre épülnek.
Ezért a tanár feladata nemcsak az, hogy kövesse a már meglévő érdeklődést. Az is fontos, hogy olyan találkozásokat teremtsen a tantárggyal, amelyekből érdeklődés születhet. Nem tudunk mindenkit minden témával megnyerni, de sokat számít, hogyan mutatjuk meg neki.
Közös alapok, választható elmélyülés
A kötelező alapok mellett viszont lehet mozgástér. Amikor matematikából jól álltunk az idővel, előfordult, hogy választható témákat kínáltam a diákoknak. Ezekről tét nélkül tanultunk: nem egy újabb számonkérés kedvéért, hanem azért, mert érdekesek lehettek.
Ez a fajta választás szerintem értékes. A tanulók beleszólhatnak abba, merre kalandozzunk tovább, miközben a nélkülözhetetlen alapok nem válnak alku tárgyává. A tananyag egy része közös, néhány plusz témakör pedig választható lehet — az adott csoport érdeklődéséhez igazítva.
A csoportok között is lehet különbség abban, milyen mélység és milyen kiegészítő témák működnek jól. Egy humán érdeklődésű csoportot talán kevésbé vonzanak a hosszú számolások, ahogyan egy reál érdeklődésű csoportot sem feltétlenül ragadnak magukkal a történelmi érdekességek. Ez nem jelenti azt, hogy bármelyik csoportnak ne lenne szüksége az alapokra. Inkább azt jelenti, hogy az alapokon túl más-más irányban lehet felkelteni a kíváncsiságukat.
A választásnak időbeli határa is van
A tanulói autonómia lehetőségét nem érdemes úgy elképzelni, mintha a tanár egyszerűen több választást adna, és ettől mindenki személyre szabottan, nagyobb lelkesedéssel tanulna. A kötelező alapok elsajátítása sok tantárgyból önmagában is jelentős időt igényel. Ha pedig nem akarjuk túlterhelni a gyerekeket, a plusz témákra kevés idő marad.
Ezért a választási lehetőségeknek is reálisnak kell lenniük. Lehet, hogy egy tanévben csak néhány alkalommal fér bele egy-egy választható téma. Lehet, hogy egy csoportban az egyik kiegészítés működik, egy másikban valami más. A tanár szakmai mérlegelése és a rendelkezésre álló idő itt nem mellékes korlát: ezek között kell értelmesen helyet találni a diákok hangjának.
Nem minden kérdésben ugyanakkora a mozgástér. A gyerekek választhatnak, kíváncsivá tehetnek minket, és jelezhetik, mi foglalkoztatja őket. De nem nekik kell eldönteniük, melyik alapozó tudásra lesz szükségük a jövőben.
Nem választás vagy beleszólás
Fóti Péter cikkének fontos kérdése, hogy a tanulók kapjanak-e valódi beleszólást a tanulásukba. Szerintem igen — de a beleszólás nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gyerekek választják ki a teljes tananyagot.
A felelős kereteket a felnőtteknek kell megadniuk: biztosítani a nélkülözhetetlen alapokat, és olyan tanulási utakat nyitni, amelyek között a diákok is választhatnak. A gyerekek véleménye segíthet eldönteni, melyik példán keresztül közelítsünk egy témához, melyik plusz kérdésbe mélyedjünk el, vagy mi keltette fel az érdeklődésüket. Közben a tanár feladata marad, hogy lássa, mi az, amit még nem tudnak felmérni.
A gyerekek még alakulnak. Az érdeklődésük változhat, ahogyan az ellenérzésük is. Ezért szükségük van biztos alapokra, időre, jó találkozásokra és valódi — de ésszerűen kijelölt — választási lehetőségekre. Talán nem az a kérdés, hogy beleszólhatnak-e abba, mit tanuljanak, hanem hogy melyik döntést bízhatjuk rájuk úgy, hogy közben a jövőbeli lehetőségeiket is megőrizzük.